Az új Trónok Harca évad kapcsán én sem tudom megállni, hogy ne írjak pár sort, ez az írás azonban rendhagyó lesz abból a szempontból, hogy most elemezgetés, értékelés helyett csak a véleményemet fogom elmondani az új évadról, meg úgy az egész Game of Thrones őrületről. Ugyan miért van az, hogy elvakult rajongóként most már unottan nyitom meg az újabb és újabb spoileres elemzéseket a sorozat 6. évadjáról, és azon gondolkodom, érdemes-e rászánni az időt a következő részekre és a még hírből sem ismert újabb könyvre?
A Tűz és jég dala történettel én akkor találkoztam először, amikor a HBO még említés szintjén sem volt a képben. „Nagyon jó könyv, olvasd el!” - kaptam a fülest pár helyről, és rohadtul igazuk volt. George Martin zseniális világot teremtett, és én faltam mindent, amit írt. Az újabb és újabb részeknél azonnal megvettem a könyvet, hazavittem, és egy ültő helyemben kiolvastam őket, rászántam hétvégét, ünnepnapot, minden szabadidőt; ha Trónok Harca volt, akkor nem volt mellette más.
Mikor a HBO beindította a sorozatot, akkor is örültem, mert a Trónok harca kapcsán így pár flúgos ember rajongásából mainstream őrület kerekedett a profi tévés munkának köszönhetően, szintén teljesen megérdemelten. A fantasy mindig is egy kényes műfaj volt, sok hülyeséget láttunk már ilyen gúnynéven a filmvásznon, ezért is örültem, hogy a Trónok harca sikeres lett a tévében is, mert ez elfogadtatta a világgal, hogy a kitalált földrészekről, mágiáról és sárkányokról írt történetek is tudnak nagyszerűek és hitelesek lenni.
A sorozatot egy ideig néztem, de aztán ez lassan el-elmaradt. Nem azért, mert nem volt jó, sokkal inkább azért, mert tudtam mindent, hogy kivel mi fog történni, és nem volt kedvem orákulumként ülni a képernyő előtt, végignézni mindazt, amit egyszer már átéltem. Ennek oka pedig nagyon egyszerű: a könyv sokkal többet ad, mint amit a HBO valaha is leforgathatna.
Nem is arról a rongyrázásról van szó, hogy az igazi GoT rajongó az a könyveken szocializálódik, hanem sokkal inkább arról, hogy a könyv, bár időigényesebb dolog, de személyes élményt jelent. Amikor olvasod a történetet, kapcsolatba kerülsz a szereplők érzéseivel, vágyaival, igazi jellemével, sokkal jobban, mint amit a színészi játék képes lehet visszaadni. Végignézni a Vörös Nászt? Hiteles, nyers és kegyetlen, de mégsem látjuk, nem láthatjuk közben Robb lázálomszerű érzéseit, amik az este során benne kavarognak. A regények olvasása közben nem csak látod Westerost, de a részévé válsz a világának, és olyan apróságokra is rácsodálkozhatsz, amit a sorozatbéli epizódok 60 perces narratívája képtelen visszaadni, a csöcsök és vér kendőzetlen megjelenítése mellett sem. Minden könyv mögött pedig ott van az író maga, a saját stílusával, saját karizmájával, amit történetei lévén szintén megoszt az olvasóival. A regényírás egy bizalmas dolog, az olvasás pedig ennek a bizalomnak a megosztása.
Most, hogy a könyvek elfogytak, és csak a sorozat maradt, a történet szempontjából minden okom megvan arra, hogy én is újra nézzem azt, de valószínűleg mégsem fogom ezt tenni. Hogy várok-e a könyvre? Nem, sokkal inkább arról van szó, hogy nálam most múlt el a Trónok harca-varázs: Martin kiadta a kezéből a Tűz és jég dala sorozatot, és ezzel éppen azokat sorolta a második sorba, akik írókénti munkája révén szerették az általa teremtett világot.
A Trónok harca regényciklus elfogyott, a Tűz és jég dala most már ténylegesen is TV sorozatnak minősül elsősorban. Látható ez abból is, hogy valóban új jelenetek kapnak helyet a további részekben, a cselekmény valóban folytatódni fog érdemben is, és nem csak valami „töltelék” évadot kapunk. Persze valahol érthető dolog ez, hiszen a sorozat tette igazán naggyá az egészet, és biztos jól lehet ezen kaszálni is, ráadásul sokkal kisebb munkával, mint ezer oldalas regények megírásával.
De én elsősorban Trónok Harca olvasó voltam mindig is, és irtózok a gondolattól, hogy félve kattintsak a neten bárhova, mert okkal tartok attól, hogy előbb vagy utóbb egy ordenáré spoilerbe fogok beleszaladni. Persze mindenkit az érdekel, hogy mi történt Havas Jonnal, de ha nem bújok el a civilizáció elől az újabb könyv megjelenéséig, akkor úgyis előbb fogom megtudni, minthogy kezembe vehetném a regényt. Mindenki erről beszél: akár a netről, akár valamelyik reggeli műsorról van szó, tiszta lappal nekiülni a regénynek majdhogynem lehetetlen lesz, és ez az idő múlásával egyre inkább igaz lesz.
Irtózom attól is, hogy az újabb regény kapcsán azt kelljen utólag méricskélni, hogy a sorozathoz képest a könyv miben változott, mi lett más, mint a HBO verzióban. Ez a dolog valahogy mindig is fordítva volt, a könyv volt mindig is a hivatkozási alap, a mester keze munkája, már amíg volt ilyen.
Nem én vagyok az egyetlen, aki ezt szóvá teszi, nem új történet ez az egész. Martin nyilván azt mondta és mondja erre, hogy még mindig a kezében tartja a dolgokat, tudatosan vezeti a sorozat történetét, és a két történetszál majd nem elfedi, hanem kiegészíti egymást. Én meg azt gondolom, hogy egy seggel két lovat nem lehet megülni rendesen. Martin megőrizhette volna a könyvei primátusát, elhalaszthatta volna az újabb évadot, neadjisten időben befejezhette volna az újabb részt. Ehelyett ő hátradőlt és szépen kiengedte a szellemet a palackból.
Martin tehát engedte a sorozatot a könyvei fölé nőni, és ehhez egyébként minden joga megvan, lévén ő az egész szellemi atyja vagy mi. Egyetlen bibi van ezzel az egésszel, az, hogy az író így éppen azt a bizalmat váltotta készpénzre, amit az eredeti regények rajongóitól kapott eddig, azt a bizonyos induló tőkét. Ez kényelmes helyzet számára, de mégis azt gondolom, hogy hosszú távon ebből a helyzetből neki már csak menteni lehet - az ő, mint író saját rajongói előtt mindenképpen. Mert Martin elsősorban író, és az is marad, és rajta, na meg a közönségén múlik, hogy húsz, meg harminc év múlva is mondjuk-e még, hogy volt egy nagyszerű regényciklus egy nagyszerű szerző tollából, ami olyan jó volt, hogy meg is filmesítették. Ez a felállás éppen most fordult át, a Tűz és Jég fel lett öntve egy kis szódával, a koktélt pedig a HBO rázza.
Mindezek után én csak szurkolni tudok a sorozat új évadának, hogy legyen izgalmas, ütős, szép meg minden, és legalább az teljesítse a sorozatrajongók elvárásait, ha már az olvasóközönséggel lett felmosva a padló előttük. Én végül úgy döntöttem, hogy a magam részéről egy időre lemondok a Trónok harcáról, aztán majd lesz, ami lesz, de részemről a továbbiakban egyszerűen nem éri meg az eddig rászánt időt az egész.
Egy kicsit, valahol mélyen reménykedem csak még, hogy Martin hamar megírja az új könyvét, és hogy az nagyon, de nagyon ott lesz a szeren, mert ilyen előzmények után a zsenialitás igencsak elkél majd ahhoz, hogy a régi lelkesedés visszatérjen az író saját munkássága kapcsán…
… és hogy a sorozat sikere ne nyelje el végleg azt, ami miatt az egész Trónok harca őrület elkezdődhetett egykor.
