Aki olvasta már egyik-másik korábbi bejegyzésemet, az tudhatja, hogy lelkes sci-fi fogyasztó vagyok, ezen belül is egyik kedvenc hívószavam az

Alien.

Igen, a szinte mindenki által, akár csak hallomásból ismert Nyolcadik utas: a Halál, az első és eredeti Alien film Ridley Scottól, a Spielberg féle "s" nélkül, tisztán, pőrén. Itt nincsenek lőfegyverek, csatajelenetek, egymásnak feszülő seregek, csak hét űrhajós és valami, aminek nem kéne a hajójukon lennie.

Ez volt az a zseniális film 1979-ből, még a mozgókamerás (lásd Star Wars) űrjelenetek előtti korból, ami zárt tereivel, kopár és lerobbant környezetével, hétköznapi motivációkkal bíró szereplőivel és egy önálló, erős női főhőssel egy új korszakot indított a sci-fi horrorok történetében - több szempontból is.

A film hangulata azóta számtalan másik űrbéli horrort ihletett meg, Ellen Ripley karaktere köré kisebb kultusz épült (hála Sigourney Weaver vonzó, ugyanakkor kemény jellemábrázolásának és külsőjének), divatba jöttek az önálló, erős és öntudatos nők, a sötét és szűk belső terekkel megvert űrhajók, és megtanultunk félni az űr sötétjétől - és kicsit a saját hálószobánk sötét sarkaitól is. A film nézése közben végig baljóslatú borzongás kerülgeti az embert, mert bár a film elsőre egy lehetetlen és szó szerint emberidegen történetet mesél el (idegen tojások az űrben stb.), valahol mélyen mégis ismerősnek tűnik az egész helyzet. Mindenki átélte már azt az érzést, mikor egy nagy szőrös pók kúszik be az ágy alá a hálószobában, de mire felkapcsolod a villanyt hogy elkapd már nem találod sehol; de tudod, hogy az attól még ott van és nem akarsz így elaludni. Amikor hallod, hogy valami kaparászik a padláson, amikor kukacok lepik el a konyhát vagy éppen egy patkány mászik elő a klotyóból. Ez az az érzés, amikor a személyes és biztonságosnak hitt, tiszta életterünkbe, annak rejtett zugaiba valami oda nem illő és koszos befészkeli magát. Na az Alien ezt az ismerős érzetet idézi meg a mai napig hatásosan.

Az Alien mára kultuszfilm lett, így nem is csoda, ha a rajongók örömmel fogadták, hogy maga a mester, Ridley Scott fog előzményfilmet csinálni hozzá. Az Alien film ugyanis végig szubjektív marad: a néző a legénységgel együtt lepődik meg az idegen létforma újabb és újabb tulajdonságain, együtt fedezzük fel velük az idegen űrhajó sötét tereit, és ugyanazokat a válasz nélküli kérdéseket fogalmazzuk meg, amiket a legénység is feltesz magának. Nem vagyunk tehát mindentudó szemlélők, a film - nagyon helyesen - megőrzi a kis titkait az idegen űrhajó és űrhajósának eredetéről, az idegen származásáról.

Volt okunk tehát örülni, mikor a Prometheust úgy hirdették, hogy ez lesz az a film, ami megadja a válaszokat a lassan már 40 éves kérdésekre.

De vajon beváltja ezeket az ígéreteket a Prometheus?

Sajnos nem.

Bár a film önállóan egy igen szórakoztató mutánsos vírusos űrthriller, annak sajnos elcsapja a szájízét, aki mögöttes választ keres, vagy előzményt vár az Alienhez, mert a beígért válaszok bizony eléggé elcsépeltnek hatnak.

Kezdjük ott, hogy a két film hangulata teljesen más. Míg az Alien végig az ismeretlennel és a baljóslatú tudatlansággal játszik, a Prometheusz ehelyett inkább egy mutáns húsorgiát mutat be. Ezzel együtt míg az Alienben végig jól tudunk fókuszálni a rettegés tárgyára (arctámadó, majd annak halála után az abból megszülető, átalakuló és egyre veszélyesebb idegen), addig a Prometheusban a film nemesise szétcsúszik: ott van a fekete trutyi, ami megmérgez, de van, amit átalakít, és van, amit megtermékenyít (?), vannak mutáns kukacok és polipok, pre-alienek, átalakult emberek és kék bőrű idegenek, egyszóval a film annyiféle ellenséget vonultat fel átlátható koncepció és tematika nélkül, hogy mindettől az egész ellenségkép szétcsúszik, és nem lesz mitől igazán félni. A gonosznak és a veszedelemnek itt nincsen karakteres arca, az Alient utánozni vágyó átalakulási folyamat itt - szemben a xenomorph evolúciójával - ad hoc módon, kaotikusan és gyakran ellentmondásosan történik, így az egész elveszti a fejlődéstörténet érzetét, ami az eredeti idegen megszületése kapcsán anno megborzongatta a nézőt.

Hátránya a filmnek az is, hogy olyan kérdéseket tesz fel, amiket aztán nem tud megválaszolni. Az Alien rajongók hiába hitték, hogy a Prometheus választ ad az Alien miértjeire és hogyanjaira, ezeket a válaszokat félig-meddig ha megkapjuk. Míg a Nyolcadik utas... nem is akart világmegváltó kérdésekkel foglalkozni, addig a Prometheus alaphangon a "miért vagyunk és honnan jöttünk" kérdéssel indul, de aztán inkább átmegy agyatlan horror-showba és a válasszal a végén is adós marad, és ez bizony egy súlyos, be nem váltott ígéret. Egy jó ötlet, egy "aha!" élmény igazolhatná azt, hogy a Prometheus nem képes visszaadni az Alien film borzongató érzését, de itt ilyet nem kapunk, inkább tűnik úgy, hogy az alkotók se tudták igazán mi legyen a felelet a kérdésre, ehelyett a sztori inkább a "dobjunk össze valami sejtelmeset, majd a kövi részre kitaláljuk mit is akarunk igazán" elképzelés mentén haladt. Persze a nép fantáziája beindult, és legyártotta saját mítoszait a film köré, de ez nem menti meg magát a történetet. Egy-két kérdőjel, egy meg nem válaszolt talány nagyot tud szólni (nézzük csak meg Nolan szinte bármelyik alkotását), de ez a film tele van ilyen összevissza kérdésekkel és felemás magyarázatokkal, ami már nem a zsenialitást, hanem inkább a koncepciótlanságot mutatja.

Ettől függetlenül a Prometheus nem rossz film, izgalmas, fordulatos - én pl a mai napig azon gondolkodom, hogy Idris kapitány vajon csőbe húzta-e a két bent rekedt srácot, mert szerintem hazudott nekik. Sok más előnye is van a filmnek, látványban, szereplőkben egyaránt erős alkotás, David karaktere, a Michael Fassbender által megformált android egyenesen zseniális, de ha kontextusba rakjuk a filmet, akkor az nem több egy be nem váltott ígéretnél. A film tehát nem rossz, én magam is élveztem, csak éppen előzményfilmként bukik meg.

Mindezek után nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Scott által beígért folytatás, a 2016-ra datált Alien: Paradise Lost merre indul tovább. Az biztosnak tűnik, hogy a megkezdett út nem azt hozta, amit ígért, talán ezért nem is kapunk több filmet Prometheus címmel. De talán a legjobban akkor járnánk, ha szépen kivárnánk az Alien 5. részét Neill Blomkamp kezei között megszületni, mert a félválaszok helyett a jövőben sokkal jobban járnánk az eredeti Alien hangulat újraidézésével, ami sokkal nagyobb szórakozást jelentene, mint elveszett világmagyarázatokat kergetni tovább a világmindenségen át.